A manapság "Élményfestés" címszóval gombamódra szaporodó  üres, valódi képességfejlesztést, tudást nem nyújtó szinkron festő tanfolyamokkal kapcsoltban Makrai János kollégám talált egy ehhez kapcsolódó, profi elemzést nyujtó cikket Bodóczky István egyetemi tanár tollából, íme:

"Optimista természetem és pedagógiai elveim általában visszatartanak attól, hogy a vizuális kultúra árnyoldalaival foglalkozzam. Számomra az új értékek létrehozása mindig vonzóbb, mint a bajok felemlegetése. Be kell azonban látnom: van úgy, hogy szólni kell.

Egy barátomtól hallottam a "Varázsecset" elnevezésű akcióról, ami azt hirdeti, hogy "játékos gyermekprogram" keretében 6-14 éves gyermekeknek olajképfestést tanít. Iskolákat látogatnak sorra, és foglalkozásokat tartanak az iskola aulájában. Mindez honlapjukon olvasható, ahogy a sok megtévesztett ember boldog, hálálkodó bejegyzése is. A gyerekek azután (fizetség ellenében) hazavihetik a számomra hátborzongató képeket.

Mi ezzel a baj?

Hiszen azt nem kifogásolhatom, hogy ki mire költi a pénzét, ahogyan azt sem, hogy miért a Varázsecset által mintának állított képeket szereti, és nem azokat, amelyeket én. Nem én mondom meg, hogy mi a szép és a jó. De az a helyzet, hogy az iskola mindenhol a világon értéket hivatott közvetíteni. Hogy mit tekintenek értéknek, azt nem egy ember mondja meg; nem az igazgató vagy a rajztanár dönti el, hogy mi számít szépnek, és mi csúnyának. Erről általában társadalmi konszenzus van. Erről szólnak a nemzeti alaptantervek, a kerettantervek, a tankönyvek. És nem tudom, hogy a Varázsecsetnél tudnak-e róla, de ezekben nem szerepelnek olyan képek, amelyeket ők mintaként a gyerekek elé tárnak. Azok ugyanis (a weboldal képgalériájából ítélve) durva, szentimentális közhelyek, amelyeknek súlyos tudatmódosító hatása van, tartós fogyasztásuk (amihez éppen ezek az akciók a "beetetések") felületességhez, leegyszerűsítő, közhelyes gondolkodáshoz vezet, és a Varázsecset szándékával ellentétben éppen azt akadályozza meg, hogy a gyerekek fogékonnyá váljanak a művészetre, hogy észlelési és kifejezésbeli érzékenységük kifejlődjön.

És amennyire egyetértek azzal, hogy a drogtörvény a terjesztőket még szigorúbban bünteti, annyira nem értek egyet azzal, hogy a fogyasztókat is bűnözőként kezeli. Esetünkre lefordítva ugyanis a gyerekek teljességgel ártatlanok, kiszolgáltatottak.

A másik súlyos probléma az a hátborzongató pedagógiai tudatlanság, ami megnyilvánul ebben az akcióban. Van valami mélységesen visszataszító abban, hogy a kicsi gyerekeket, akik maguktól még évekig fantáziájuk gyermeki képeit őszinte, naiv, eleven formában jelenítenék meg, ráveszik arra, hogy a felnőtteket utánozzák. Ráadásul nem is a jobbakat. Ez kimeríti a megrontás fogalmát. Arra a borzalomra emlékeztet, amikor gyermekszépségversenyeken a kicsiket ismert felnőtt sztároknak maszkírozzák nyerni vágyó szüleik.

A mintalapok másoltatása módszertanilag ugyancsak problémás. A megértés nélküli utánzás csak majmolásnak tekinthető (különösen, hogy ehhez felnőtt "segítséget" is kapnak), ami szintén a hiszékeny gyerek és szülő becsapása.

Etikailag kifogásolható az is, hogy az olajfestést viszik be az iskolába, különösen itt és most, a legnagyobb szükség idején. Nem véletlen, hogy a kerettantervek sehol sem említik - ez ugyanis a legdrágább az összes festőtechnika közül! Ráadásul alkalmatlan iskolai környezetben való használatra: lassan szárad, a ruhából kimoshatatlan, és lenolajos, terpentines oldószerének szagát sokan kellemetlennek találják, ezért közös terekben, lakásokban helytelen a használata. Meglepődve láttam a weboldal képein, hogy a festő gyerekeken semmilyen kötény vagy védőruha nincs. Lehet, hogy ez nem is olajfesték, hanem a vizes alapú akril? Akkor viszont ez is átverés.

Országunk vizuális kultúrájáról nagyon szomorú képet kaphatunk az eset kapcsán. Még szomorúbbat az iskolákról, amelyek helyet adnak az ilyen kereskedelmi célzatú, tudatmódosító, gyerekeket megrontó akciónak. És még hálásak is érte.

Bodóczky István
Munkácsy-díjas képzőművész,
címzetes egyetemi tanár "